Az önkormányzatok információbiztonsági tanácsadója

ASP informatikai biztonsági követelmények értelmezése

Az Ön Hivatalában is gondot okoz a Magyar Államkincstár által kiadott a „Tájékoztatás az önkormányzati ASP rendszerhez csatlakozáshoz megvalósítandó informatikai biztonsági követelményekről” című dokumentum értelmezése.


Rendelje meg most az értelmezésünket ide kattintva!

Önkormányzati ASP rendszer megfeleltetés

2016. szeptember 3-án hatályba lépett a részletszabályokat tartalmazó, az önkormányzati ASP rendszerről szóló 257/2016. (VIII. 31.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.).

Információbiztonsági oldalról követelményként írja elő az R, hogy meg kell felelni az információbiztonsági törvény és annak végrehajtási rendelete előírásainak.


BŐVEBBEN
információbiztonsági felelős

Biztonsági osztályba sorolás, biztonsági szintbe sorolás, cselekvési tervek

Valamennyi szervezetnek 2013. július 1-jéig el kell végeznie az elektronikus információs rendszereinek biztonsági osztályba sorolását, valamint a szervezetének biztonsági szintbe sorolását. Ezután meg kellett vizsgálni, hogy a vizsgálat időpontjában mely biztonsági osztálynak, illetve biztonsági szintnek felelnek meg. A hiányosságok pótlására cselekvési terveket kellett készíteni, melyet 2014. szeptember 28-ig meg kell küldeni a Hatóság részére.



BŐVEBBEN

Miért minket válasszon?

Biztosan felmerül Önben a kérdés, hogy miért cégünket bízza meg a szervezeténél az információbiztonsági törvény által előírtak végrehajtására.





BŐVEBBEN

Önnek is nehézséget okoz a Magyar Államkincstár által kiadott “Tájékoztatás az önkormányzati ASP rendszerhez csatlakozáshoz megvalósítandó informatikai biztonsági követelményekről” című dokumentumban foglalt információbiztonsági követelmények.

Pedig a 2018. január 1-jével az önkormányzati ASP rendszerhez csatlakozó önkormányzatoknak a csatlakozás időpontjában teljesíteniük kell az abban foglalt követelményeket.

Cégünk elkészítette a Tájékoztató szakmai értelmezését, melynek segítségével megismerhetőek a tényleges követelmények.

Igényelje most a következő űrlap kitöltésével.

Most az első 10 megrendelő részére az eredeti 50.000 Ft + Áfa összeg helyett mindössze 30.000 Ft + Áfa összegért biztosítjuk a szakmai értelmezésünket.

Megrendelő neve (kötelező):

Megrendelő beosztása (kötelező):

Szervezet neve (kötelező):

Email cím (kötelező):

A jelen űrlap elküldésével megrendelem a Misec Informatikai Szolgáltató Bt.-től kedvezményes 30.000 Ft + Áfa összegért a Magyar Államkincstár által kiadott "Tájékoztatás az önkormányzati ASP rendszerhez csatlakozáshoz megvalósítandó informatikai biztonsági követelményekről" című dokumentum szakmai értelmezését.

Egyéb információ:

captcha

Gépelje be a fent látható szöveget: